Szülői kérdőív kiértékelés

Tisztelt Szülők!


Köszönjük szépen a kiadott kérdőívek kitöltését. Az összegzett eredményről szeretném Önöket tájékoztatni.
Számunkra már az is pozitív eredmény, hogy 101 kitöltött kérdőív érkezett vissza. Azt jelzi nekünk, hogy Önök felelős szülőként működnek közre gyermekük távoktatásának segítésében. Kérjük, hogy ez a pozitív hozzáállás legyen kitartó, hiszen nem tudjuk, mennyi időt kell így, szorosan együttműködve dolgoznunk.
Köszönjük bíztató, elismerő szavaikat. Mi is most tanuljuk a rendszert, s csak egy lépéssel vagyunk Önök előtt. Ezért nagyon fontosak a visszajelzések, melyekből mi is látjuk, hogy mi kivitelezhető és mi nem.
Javaslataikból már néhányat beépítettünk a napi rutinba, pl. reggel 8-10 között küldjük az anyagokat.
A videochat-en tartott tanórákat nem tudjuk vállalni, ennek nem a pedagógus részéről van akadálya. Vannak családok, ahol egyetlen telefont használ 3-4 gyermek. Az órák ütközése miatt előfordul, hogy a testvérek lemaradnak az óráikról. Helyette próbálunk szükség esetén rövid videót, hanganyagot, feltölteni a Blog-ra. Ezek később is visszahallgathatók, visszanézhetők. Ha a szülő dolgozik, akkor este ő is meg tudja nézni.
Megkezdtük a számonkérés rendszerének tesztelését is.
Kérem további együttműködésüket! Jelzéseiket minden csatornán szívesen fogadom.
Jó egészséget és kitartást kívánok az egész családnak!


A kérdőívre adott válaszokat az alábbi linken tekinthetik meg:
https://docs.google.com/presentation/d/1ud3JpNkFBpYm-yBm9MTsfIyx6HJWOHkzhDK-TKV9BZE/edit?usp=sharing


Üdvözlettel:
                                                                                  Tóthné Szilvási Andrea
                                                                                       intézményvezető

Megjegyzések